Mindent a prosecco-ról
2016. szeptember 12. írta: StileDiVita

Mindent a prosecco-ról

Ha olasz és bubis, akkor csakis prosecco

Ismét Giannival térek vissza, aki most sem hagyja el Észak-Olaszországot. Beleveti magát a buborékok tengerébe, és utána jár, mi is az a prosecco pontosan, és mitől annyira népszerű?

Mindenki tudja rólam, leginkább bort iszom. Évszaktól és ételtől függően vöröset vagy fehéret, de mindenképp bort. Ellenben ha valamikor mégis buborékos, elegáns ital után kell nyúlnom, akkor vagyok annyira hiú, hogy az ne pezsgő, cava, champagne, crémant vagy az amerikaiak buborékos bora legyen, hanem csakis hamisítatlan prosecco. Nem olyan rég döbbentem rá, hogy sokan nem is tudják a különbséget ezek között az italok között. Mindent besorolnak a pezsgő kategóriájába, pedig az nagy hiba. Hiszen a prosecco már nemcsak Olaszországban, hanem szerte a világban hatalmas népszerűségnek örvend, mert egyszerű és érthető ital. Sikerét elsősorban a spritz italok alapanyagaként nyerte el, de ma már önállóan is megállja a helyét. Az egyik legfontosabb osztályozó rendszer, a Parker, 91-92 pontot is adott már prosecco-ra – természetesen az egy dűlőszelektált, öreg tőkéről való, nagy komplexitással készült, kistermelő által előállított termék volt. Ezért is gondolom úgy, hogy érdemes megismernünk kicsit közelebbről.

A prosecco egy fehérbor alapú habzó ital, amiben a buborékok ereje jóval gyengébb, mint egy pezsgőben, így hamarabb el is illan belőle a szénsav. Friuli-Venezia Giulia tartományból származik, és mára már szinte az összes eredetvédetté vált.

Bár kevéssé jellemző ránk, olaszokra, hogy ne tudnánk legendákat találni valamihez, de a prosecco-nak a keletkezését valamiért mégis teljes homály fedi. Ami egyedül fennmaradt a történetéből, az egészen a korai 16. századi Triestbe visz vissza. Ekkor történt, hogy a ribolla-t, a város legfontosabb szőlőfajtáját magas piedesztára emelték. Akkoriban derült ugyanis fény rá Caius Plinius Secundus, a híres római író írásából, hogy Augustus és felesége, Livia az ebből a szőlőből készült bort itták. De nem csak úgy a hétköznapok élvezete végett, hanem gyógyszerként is funkcionált. És itt álljunk is meg egy pillanatra, ugyanis ribolla több helyen is terem Gorizia-tól egyenesen Isztriáig. Fontos a földrajzi megjelölés, hiszen az ókori időszak nemes borát adó szőlő, amit az előbb már említettünk, a Castellum Pucinum, vagyis a Prosecco vár közelében termett…tartja az írás, amit azóta már persze megdöntöttek, így bár hihetetlen, de az olaszok ott állnak legenda nélkül prosecco-témában. Viszont bármennyire is fontos volt évszázadokkal ezelőtt a ribolla szőlő jelenléte a prosecco készítésénél, mára elég erősen betársult mellé a grela szőlőfajta is Trento környékéről.

fullsizerender_1

Hogy nem bővelkedik legendákban a ma már legfontosabb habzó italunk, talán azért lehet, mert a prosecco kifejezés néhány változáson is átesett az idők folyamán. 1593-ban Fynes Moryson angol úr „prosecho”-ként kezdte az írásaiban említeni, de szerencsére 1754-ben Roccolo Ditirambónak köszönhetően ismét prosecco-ként tért vissza a köztudatba.

Érdemes azt is megnézni, hol lelhetők fel az eredeti készítési módok. A ribolla és glera szőlők buborékosított változata Gorizia-nak köszönhető, és Dalmácián keresztül érkezett meg először Velencébe, majd Vicenza-ba és Treviso-ba, hogy ez utóbbi helyen végül megtalálja a saját hazáját. Hiszen a Conegliano, Asolo és Valdobbiadene dombok között olyan egyedi ízvilágú szőlő terem, amelyektől a prosecco elnyerte az egyedi ízét. Ami különlegessé teszi a két bortermelő területet, az az, hogy a déli fekvésű dombok a Piave folyó ellentétes oldalán helyezkednek el, így a reggeli köd a szőlők fölött marad, ennek köszönhetően gazdagabb és erősebb ízű szőlő terem errefelé. De a borászok sokáig nem igazán törődtek a prosecco előállításával, akik pedig igen, szinte csak másodvonalas termékként foglalkoztak vele.

Mindezt a II. világháború utáni időszak változtatta meg. Szerte a világban, Ausztráliától Dél-Amerikáig megjelentek a prosecco-k, vagy legalábbis azoknak valamilyen, az eredetitől eléggé messze eső változatai. Ekkor az olasz borászok olyan sürgősnek látták a törvényi szabályozást, hogy a gondolatokat tett követte. A termelés eredeti helye visszakerült Prosecco-ba, Triest közelébe, és a nevet is helyreállították, most már végérvényesen. Ne felejtsük el, az olaszok mindig kényesek voltak a termékeik eredetiségére.

A ’90-es évektől megindult a fellendülés is, és a 2000-es évek elejére több, mint 8000 pince és közel 300 pezsgőház ontotta magából a prosecco-kat exportra és importra egyaránt. A folyamat egészen 2009. július 17-ig fejlődött, amikor is napvilágot látott a DOC prosecco rendelete.

A prosecco-k megkülönböztetése nem merül ki a termőterületekben. Kategóriákba sorolják őket cukortartalmuk alapján is. A legszárazabbak a Brut-k, maximum 12 gramm/liter cukort tartalmaznak, ezért ezeket könnyebb ételekhez – például előételekhez – szokták fogyasztani. Aztán ott van a mindenki által ismert kategória, az extra dry, a maga maximum 12-17 gramm/liter cukortartmával. És végül a sort a dry zárja 17-37 gramm/liter cukortartalommal, melyet gyümölcsökhöz és desszertekhez a legjobb fogyasztani.

De nem lenne teljes a kép, ha nem beszélnénk a Metodo Classico-ról is még akkor is, ha elenyészően keveset készítenek belőle, jóformán csupán néhány tízezer palackot. Ne lepődjünk meg, ha ezzel a kifejezéssel Franciaországban is találkozunk, hiszen a prosecco-tól az elkészítése különbözteti meg. A Metodo Classico nem más ugyanis, mint az olasz pezsgő, ami hagyományos champagne-i módszerrel készül. Így ha ezzel a címkével találkozunk, akkor sincs baj, de azért azt ne feledjük, ilyenkor inkább pezsgőzgetünk, s nem prosecco-t iszogatunk.

Persze a prosecco a népszerűségének köszönhetően nem tudta kikerülni a koktélok világát sem. Ki ne hallott volna az Aperol Spritz-ről vagy bármilyen spritz alapú koktélokról? Szerintem mindenki, hiszen már Budapesten is azt tapasztalom, hogy nyáron szinte mindenki egy jó kis Aperol Spritz-el zárja a napot valahol a belvárosban vagy a Duna-parton. De ott vannak a gyümölcsös változatok is, amelyeket tilos turmixgéppel készíteni, csakis szigorúan kézzel szabad őket préselni és óvatosan keverni, hogy ne jöjjön ki belőlük a szénsav. Ilyen például a Bellini, ami annyira közkedvelt koktél a világon, hogy legközelebb ennek a történetét osztom meg az olvasókkal.

O K

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr2711701073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása