Ismét kávéillatba borul a főváros egy része, jön a 9. KávéBár Bazár az Erzsébet téren
2018. február 21. írta: StileDiVita

Ismét kávéillatba borul a főváros egy része, jön a 9. KávéBár Bazár az Erzsébet téren

A hazai kávérajongók már tudják, ha közeledik a február vége, akkor elérkezett az idő a kétnapos non-stop kávézásra a KávéBár Bazár keretein belül. Idén sem lesz ez másképp, the show must go on.....

kavebarbazar_2018_event_cover.jpg

Idén március 3-4-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár, melynek az Erzsébet téri AKVÁRIUM KLUB ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával harminc kiállító termékeit – kávékat, teákat, borokat, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket – kóstolhatnak végig. Hazai mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a kávésok között, a világ legjobb termőterületeiről érkező tételeket kóstolhatunk, és persze vásárolni is lehet majd a standoknál. A belváros legnyüzsgőbb terét biztosan betölti majd a kávéillat, hiszen a teljes házban, vagyis négy teremben lesznek programok és kóstolók. 

A két nap során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Barista Bajnokságon mérhetik össze tudásukat, s a nyertes képviseli hazánkat az amszterdami világdöntőn. A nem hivatásos kávérajongók versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság szombaton várja az érdeklődőket, és vasárnap lesz a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is a rendezvény társhelyszínén, a Gerbeaud Házban.

A versenyek mellett mindkét nap szakmai előadások, workshop-ok is várják a vendégeket. Lesznek vezetett italkóstolók a buborékoktól kezdve a párlatokon át az idős teákig, hazai és külföldi speciality cupping, vagyis kávékóstolók, kerekasztal-beszélgetések, élménybeszámoló egy Costa Rica-i magyar kávéfarm túráról, kerekasztal-beszélgetés a trendekről itthon és világszerte, üzletépítési fórumok, bárkonferencia és természetesen rengeteg kóstolni való a standokon.    

A rendezvény elővételes jegyértékesítése február elsejétől indult, s a belépőjegy ára (elővételben 3000 Ft a napi-, 5500 Ft a kétnapi jegy, a helyszínen a napijegy 3500 Ft) tartalmazza a korlátlan kávékóstolást, borok, párlatok, és egyéb italkülönlegességek kóstolóját, valamint a kávés versenyeken és programokon való részvételt. A Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi döntőjére külön belépőjegy váltható, amely bor- és pezsgőkóstolást is tartalmaz a Gerbeaud Házban. További információk: www.kavebar.hu

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/309299509560340/

Kiállítók (a lista nem végleges)

KÁVÉ

Black Sheep Coffee&Micro Roastery, Blue Bird Café, Bruberi Coffee&Bakery, By Beans Coffee, Caffé Vergnano, Carraro Caffé, Casino Mocca, Coffee 42, Goosebumps.Coffee-Modbar, Kávétársaság, My Little Brew Bar, La Marzocco, Lucky Cap Micro Roastery, Caffé Perté

BOR/PÁRLAT

Agárdi Pálinkafőzde, Barside, Bükkaljai Hegyközség, Koch Pincészet, MONIN, Petrény Pincészet, Törley Pincészet, Vedrenne Hungary, Whiskeynet

GASZTRO/ESZKÖZ

ALPRO, …But first Coffee, Chococard, Csokizóna, Dilmah Tea, Gerbeaud, Kürtős Legenda 

VÍZ

BWT Hungária

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr8413687132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása