Medvehagymás, mascarpone-s penne
2013. április 17. írta: StileDiVita

Medvehagymás, mascarpone-s penne

Kitört a medvehagyma láz, vagy medvehagyma szezon :-). Nálam inkább az utóbbi. 
A medvehagyma amellett, hogy valóban finom, nagyon egészséges is, s pillanatok alatt lehet belőle készíteni egy finom vacsorát. 
MEDVEHAGYMÁS, MASCARPONE-S PENNE
Hozzávalók - 2-3 személyre - 
- 0,5 doboz penne rigate tészta - én Barilla-t használok - 
- 10 dkg apróra vágott medvehagyma
- 5 dkg vaj
- só, bors
- 250 gr mascarpone
- reszelt parmezan vagy pecorino a tetejére
Elkészítés
Feltesszük a vizet főni, s al dente keménységűre főzzük, ami a Barilla esetében 11 perc. Ennyi idő alatt bőven elkészül az öntet is. Én általában az ilyen tésztákat wok-ban készítem, mert sokkal jobban összeállnak az ízek, de természetesen bármiben jó elkészíteni. Felolvasztjuk a vajat, majd hozzákeverjük a mascarpone-t, és ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk a feldarabolt medvehagymát, jól összeforgatjuk közepes lángon a mascarpone-s öntettel, majd miután leszűrtük a tésztát, azonnal a medvehagymás részhez adjuk. Egy-két percig átkeverjük a tűzön, megkóstoljuk, s ha kell még bele só vagy bors, pótoljuk, s már kész is vagyunk. Egy dologra figyeljünk, a medvehagyma kb. 2-3 percig főjön csak a mascarpone-s mártásban, hogy finom, roppanós maradjon. Tálaláskor friss, reszelt parmezan-t vagy pecorino-t szórunk a tetejére. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr207960986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.