Fabricche di Careggine, a víz alatti olasz város - rendhagyó poszt -
2014. március 01. írta: StileDiVita

Fabricche di Careggine, a víz alatti olasz város - rendhagyó poszt -

Az élet tele van érdekesebbnél érdekesebb, és csodálatosabbnál csodálatosabb dolgokkal. Ilyen Fabricche di Careggine, a víz alatti olasz város története is.
A víz alatti város története az 1300-as években kezdődött. Akkor még minden ment a maga útján, épp felvirágzása idejét élte, a helyi vasöntödének köszönhetően. Viszont az 1800-as években bezárták az öntödét és a falura szegénység köszöntött. A XX. század pedig egy új korszakot nyitott a kis falu életében. Márványbányákat nyitottak a közeli hegyekben, ezért egy vízi erőművet kellett beindítani, ami teljes egészében elárasztotta a falut. A 146 lakost kitelepítették, a falu pedig majdnem örökre a víz fogságába esett. Azért majdnem, mert 10 évente leengedik a 92 magas gát 32 ezer köbméter vizét, hogy tisztuljon, s ekkor ismét napfény borítja be a szűk kis utcákat és a templomot, a turisták nagy örömére. 
2014 ISMÉT AZ AZ ÉV LESZ, AMIKOR A FALU LÁTHATÓVÁ VÁLIK AZ ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA. 
A félig elárasztott falu
A falu két élete

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr647960902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.