Tavasz a Központ Bisztróban
2014. április 05. írta: StileDiVita

Tavasz a Központ Bisztróban

Volt nem is olyan rég egy jó kis hentes a Szent István tér elején, ahol kiváló volt a sült kolbász. De ahogy az lenni szokott, az idő múlik, átadja helyét valami másnak. Hogy jobbnak-e vagy sem, ezt mindenkinek magának kell majd utólag eldönteni, de, hogy üresen nem marad üzlet, ez nagyjából törvényszerű. Ezen a helyen nyitotta meg kapuit tavaly a Központ Bisztró.
Helyes, hangulatos kis hely, ami végre nem a belvárosban van. S ehhez mérten a konyhája is másmilyen. Háziasabb, érthetőbb, lényegében egyszerűbb, a szó szebbik értelmezésében. Két közismert séf adja egymásnak a mindennapokban a fakanalat, Petrovszki Norbert, akinek többek között Nicolas Delgado mellett volt szerencséje dolgozni a Costesben, valamint Gál Zsolt, akit leginkább, a legutóbbi munkahelyéről, a Rosinanteból ismerhet az étteremkedvelő közönség. 
Nem is menne ez másképp, hiszen a konyha reggeltől estig üzemel. Reggelivel várják napkezdéskor a betérő vendéget, majd délben menü és a la carte egyaránt választható, este pedig vagy egy jó hamburgerrel, vagy pedig szintén a la carte-ból kiszemelt fogással lehet zárni a napot. S persze egy rakat vegetáriánus, gluténmentes, vagy igény szerint gluténmentesen elkészíthető verziókkal.
S mindehhez kézműves sör vagy szintén kézműves bor dukál. Minden hónapban másmilyen. Ám aki a napot igyekszik csak este némi alkoholba fojtani, kezdhet akár egy egyedi limonádéval, jelen esetben ibolyával. 
Aztán jöhetnek a fogások, a szezonnak pont megfelelően. Nem is kell talán említeni, de most a tavaszi szín - és ízáradaton a lehetőség. Az alapanyagok hazaiak, s minden fogásban van egy kis csavar. Kezdjük hát!
Kellemes a választék levesekből és különböző előételekből 1.190 és 2.250 Ft között, leveseknél ez 690-790 Ft közé szorul. Gyorsan megakad a szemem a Forró marhavelőn konfitált fokhagymával. Több mint jól hangzik, az elvárások nagyok. 
Pompás tálalás, kellemes ízek. Jó végre ezeket a fogásokat látni, végre kezdünk olyan alapanyagokat használni, amelyek eddig nem volt igazán jellemző az éttermekre. Tetszik a házias ízvilág, régi, gyerekkori ebédekre emlékezem, ahogy falom befelé a velőt és a pirítóst. Na, akkor persze konfitált fokhagyma nem volt, de most boldogan majszolom azt is, hiszen jól megy a fogáshoz. 
Kóstolótársaimmal nem nyugszunk, a két remek séftől csak kikönyörgünk egy kis leveskóstolót, hiszen a Bazsalikomos cukkini krémleves sajthabbal és roppanccsal pont annyira izgalmasnak ígérkezik, mint a Hűs eperleves citromfüves spárgával. Most talán az első emlékezetesebb volt, mint a második. De azért nincs okunk panaszra. 
Főételnek nálam egyértelmű a Bélszín steak házi tökmagkrémmel, mozaikos burgonyával. Az árak itt is elfogadhatóak, 1.190-3.990 Ft-ba beleférünk. A bélszín egy örök teszt nálam, akár csak a sült kacsamell. Aki számomra jól elkészíti, az megérdemli az elismerésem. A bélszín korrekt, a tökmagkrém viszont ebben a fogásban mindent visz. Páratlan ízű, és tökéletesen illik a bélszínhez. Most egy kicsit háttérbe szorul a mozaikos burgonya, önhibáján kívül.. Hiába az ötletes zöldségvarázs benne, a tökmagkrém eltereli róla a figyelmet. Pedig finom. A fotóról sajnos pont a tökmagkrém hiányzik. 
Nem győzök elég hálás lenni kóstolótársaimnak, akikkel előszeretettel mászhatunk bele egymás tányérjába. Ezért lehetőségem nyílik megkóstolni a Mangalica karaj pankóbundában, zelleres burgonyasalátával elnevezésű kompozíciót, ahol a mangalica karaj elviszi a pálmát az egész ebédben. Tökéletes textúrájú, pont jól elkészített hússzelet kínálja magát...na, nem sokáig, mert szempillantás alatt kivégezzük. Azt kell, hogy mondjam, ezt a fogást mindenkinek ki kell próbálnia, minden körülmények között.

 

Desszertre bármilyen szomorú is, már nem jut hely. Úgy jól lakunk, hogy az utolsó korty Ebner pincészeti Pinot Noir is már alig akar lecsúszni. 
Boldogan szürcsölgetjük a feketénket a kiadós ebéd után, s vígan állapítjuk meg, a belvároson kívül is elindult valami. Igaz, egy fecske nem csinál tavaszt, ahogy azt tudjuk is, de most figyelje a sok-sok többi fecske, itt az élő példa, hogy lehet korrekt minőségű, normális mennyiségű, igényes tálalású és megfizethető árú fogásokat asztalra tenni, hiszen közönség van rá. A Központ Bisztró erre a legjobb példa a Szent István tér 1. szám alatt, hiszen náluk minden estés a telt ház.
Bővebb információk az étteremről: http://www.kozpontbisztro.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr417960896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása