Puglia-i képeslapok 1. rész
2015. augusztus 09. írta: StileDiVita

Puglia-i képeslapok 1. rész

2015. július 29.-augusztus 5.

Néhány évvel ezelőtt La Marche-ba látogattam, ami az Appenninek túloldalán helyezkedik el Toscana-hoz képest. Gyönyörű volt a táj, finomak voltak az ételek, kedvesek voltak az emberek, de ami leginkább lenyűgözött, a tartomány érintetlensége. Toscana ugyanis szinte az összes turistát elszívja, így oda alig érkezik valaki.

Ugyanezt éreztem, amikor a napokban megérkeztem az olívaligetekkel borított Puglia-ba - ez a tartomány adja ugyanis az olaszok olíva olaj készletének kb. 65%-át -, ahonnan a turizmust szinte teljesen elviszi a hegyvonulat másik oldala, a Costeria Amalfitana, Capri és Nápoly. Már a repülőn kifejezetten élveztem, hogy csak olaszokat hallok, egyéb nyelvet elvétve. Ez már akkor jó jel volt. Aztán persze ebből adódtak vicces helyzetek, már rögtön a reptéren.

Grand Holtel Riva del Sole****

Bari-ban landoltunk, szieszta idején. Tudván tudott, az olaszok a délutáni órákban elfelejtenek mindent, ami aznap történt velük, s azt is, ami még történhet, hiszen süt a nap, meleg van, s ebben az időben nem lehet dolgozni. S ez a déliekre még hatványozottabban igaz. Ez történt ezen a szerdai napon is, amikor is, a hotel sofőrje egyszerűen kint felejtett bennünket a reptéren. Egészen pontosan, elfelejtett jönni értünk. Néhány telefonhívást követően megjelent egy álmos szemű 60-as férfi, aki szigorúan déli dialektusban volt csak hajlandó hozzám szólni. Viszonylag rövidre fogtunk tehát a mondandónkat, én biztosra tudtam, hogy jó helyre megyünk, hiszen az autó oldala nagy betűkkel hirdette a Grand Hotel Riva del Sole-t, a sofőröm pedig szentül meg volt róla győződve, hogy a legbátrabb stranieri – külföldi – vagyok, akivel találkozott, hiszen ebben az időpontban senki nem érkezik ebbe az országba…legalábbis olyan nem, aki el akar jutni a repülőtérről bárhova is. Abban a szűk negyed órában, amíg az utunk tartott, biztosra vettem, a dialektus használata ellenem irányuló merénylet. Később szembesültem vele, hogy nem.

A hotel személyzete bár beszélt olaszul, s nagy meglepetésemre angolul is egészen tűrhetően, a szent szieszta megzavarása miatt igyekezett olyan dolgokat is rám sózni, amire láthatóan nem volt szükségem. Például, a kertben, a pálmafák között megbújó hatalmas medence használatát, napi 6 euróért. Közöltem velük, bőven megelégszem a tengerrel, sőt, ha még bár is van a parton, ígérem, napokig hallani sem fognak rólam. Igyekeztem is tartani magam az ígéretemhez, így első utam azonnal a partra, s az ottani bárba vezetett. Itt szembesültem másodszor azzal a ténnyel, hogy angolul abszolút nem, olaszul valamivel jobban, de igazán tökéletesen csakis a déli dialektust beszélik. De Sara, a bár vezetője megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Azonnal aperol spritz-el kötöttünk barátságot, hiszen Sara és segítői a poharat háromnegyed részt töltötték aperolal, majd szinte teljesen tele proseccoval, amit egy körömhegynyi tonik követett…majd a legtöbb esetben Sara rám nézett, s jöhetett még bele egy kis prosecco, hogy legyen miben vígan lubickolniuk a dél-olasz narancsszeleteknek.

Saraval és az aperol spritzel

Amíg a 40 fokban szürcsölgettem a kellő alkoholtartalmú italom, azon gondolkodtam, bárki érkezik is Dél-Olaszország sarkába, s nem beszéli az összes déli dialektust, elkél, ha van két keze és két lába, amivel legalább hadonászni tud. Néhány óra és aperol spritz után úgy döntöttem, ideje enni is valamit. A nagy területen helyet foglaló 4*-os hotelhez étterem és pizzéria is tartozott. Ez utóbbi teraszrésze közvetlen a tengerparton található gyönyörű rálátással a tengerre, így a társaságommal ide terveztük az első este vacsoráját. 

A hotel pizzériájának terasza naplementekor

A pizzák rendelése nagyrészt simán ment…de biztos, ami biztos, az étlapon rá kellett böknünk a kiválasztottra, nehogy valami félreértésbe keveredjünk. Sajnálatos módon, a poharakra nem lehet bökdösni, így négy helyett kettő érkezett. Majd jeleztem a pincérnek, hogy ha épp felénk jár, hozzon még két poharat, amit mosolyogva konstatált, hozzátéve:

-          Rendben, akkor hozok egy poharat.

Amiből valahogy mégis kettő lett mire odaért, így ezt a problémát megoldottuk. Megettünk és megittunk mindent, s a társaságom egy része rágyújtott. Hiszen Dél-Olaszországban törvények ide vagy oda, mindenhol lehet dohányozni. Kértem hát egy hamutartót…ami helyett megérkezett a számla. Néhány perces hadonászás és pantomim után pedig végre, egy hamutartó is.

Másnap, a tomboló hőségben a tengert, s Sara aperolját választottuk, ami hibátlan döntés volt. Gyorsan kiderült, van itt más is. Például hideg kávé, amihez remekül illik az idei év trendje, a caffé crema. S úgy a délután második felében Sara előállt a farbával. Ha nagyon akarjuk, tud nekünk készíteni gyümölcstálat is….egyenesen gyümölcstál mixet. S felmutatott egy ananászt és egy sárgadinnyét, majd diadalittasan bevonult a konyhába megpucolni és felszeletelni őket.

Este a hotel éttermét választottuk vacsoránk helyszínéül, ami az egyik legjobb döntésnek bizonyul. Branzino került elénk spenóttal, valamint marinált tengeri hal és lazac, továbbá sajtválogatás, a legjobbak közül. 

Branzino

Marinált tengeri hal és lazac

Sajtválogatás

S persze nem hiányozhatott egy pohár Puglia Primitivo sem, ahogy a látványosan tálalt spagetti sem. A középkorú pincér figyelmét semmi nem kerüli el. Igazán tanulni lehetne tőle ezt a szakmát. Alapos, tisztelettudó, gondoskodó, s nagyon keveset beszélget a vendéggel, de azt, amennyit mégis, azt mérhetetlen kedvességgel és udvariassággal.

A Pincér

Giovinazzo Enzoja

 

Újabb nap az indigókék tenger partján, ahol a fehér fodros hullámok vígan lejtik táncukat, ahova néha mi is be-becsatlakozunk. Néhány óra elteltével mégis úgy döntünk, a tajtékzó tenger és a köves partot váltsa fel Giovinazzo megismerése, hiszen kb. 3 km-re volt az olívaligetek között megbújó hotelünktől. Mivel ekkor még nem volt autónk, maradt a busz. Ami kb. fél óra késéssel érkezett a táblára kiírtakhoz képest, s a sofőr akkor is csak nagy nehezen akart megállni. Igyekeztem ékes olaszsággal elmagyarázni neki, hogy mi Giovinazzo központjába tervezünk bejutni, s jó buszra szálltunk-e. Mire jött a kérdés:

-          Centro Giovinazzo?

Kerek szemekkel néztem rá, hiszen én is erről beszéltem, de mivel egy újabb csak dialektust beszélő egyeddel volt dolgom, konstatáltam, a lényeget megértette, s elvettem tőle a négy darab jegyet. Már csak az maradt a kérdés, mikor következik a centrum? Szerencsére, azt legalább nem lehetett eltéveszteni, mert a kis város átlagon felüli méretű központi terénél is megállt a busz, s ráadásul egy nagyon kedves hölgy érthető olasz nyelvtudással közölte, hogy szálljunk le, mert megérkeztünk.

Giovinazzo központja

Nyomban beszélgetésbe kezdtem vele, hiszen végre akadálymentesen lehet beszélgetni. Pár nappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ez ekkora örömet tud nyújtani egy fülledt, nyári esten. Kiderült, hogy már járt Budapesten, a Balatont látta repülőről, s mind a kettő lenyűgözte. S azonnal eltanácsolt bennünket augusztus 1-jén Martina Franca-ba, ahol zenei fesztivál van, s ennek keretében operában adják elő Márai Sándor: Le Braccia című darabját. Lelkesek voltunk a hölgy ismereteitől, de valahogy jobban érdekelt bennünket egy jó halas étterem, ha már itt vagyunk Scevenàzze-ban – ami Giovinazzo neve barii dialektusban -, abban a halászfaluban, ami már a IV. század óta, amióta megjelentek az első írott beszámolók a helységről, ebből tartja el magát. Alkalmi idegenvezetőnknek ez sem okozott problémát, azonnal elvitt bennünket Enzohoz, aki a Siamo Fritti Friggitoria nevü kis halas éttermet vezeti a Piazza Constatinapoli 14-ben. 

Siamo Fritti Friggitoria bejárata

Siamo Fritti Friggitoria terasza

Nem csalódtunk. Enzo, aki 50 éves és kb. ugyanennyi kilogramm, japán fejkendőjével a fején ki-be rohangált az étteremben. Bögrében itatta velünk a ház borát, s közben elénk perdítette a világ egyik legjobb – és egyben legegyszerűbb – polipsalátáját, amit sült tengeri hal követett sült polip kíséretében. Lezárásként pedig, csak úgy, mintegy nassolásként, frittura mista került az asztalra, amit citrom sorbet zár, nehogy baja legyen a hasunknak. 

Bor bögréből

Polipsaláta 

Sült hal sült polippal  

Frittura misto

Azonnal megbocsájtjuk neki, hogy érthetetlenül beszél olaszul, s annak ellenére, hogy elmondása szerint Amerikában élt évekig, szinte a nullával vetekedő angol nyelvtudását….az épelméjűségéről már nem is beszélve.

Hazaútra ismét a buszra pályáztunk…sikertelenül. 21 órakor az utolsó is elmegy Bariba, azzal tudtunk volna visszamenni a hotelbe. Semmi gond, hívjunk egy taxit. Egy hotel kisbusza áll meg előttünk, s segítséget kérünk a sofőrtől taxi ügyben. Széttárt karral magyarázza, hogy sajnos az erre nincs, hiszen annyira nincs turizmus Giovinazzo-ban, hogy taxit csak Bariból lehet rendelni, ami 21 km-re van. A megoldás tehát úgy nézett volna ki, hogy rendelünk egy taxit 21 km távolságról, ami eljön a mi hotelünk előtt, ami Giovinazzo-tól 3-4 km-re vár bennünket. Erősen kacérkodtunk a gondolattal, hogy inkább hazasétálunk, amikor a háromsávos út belső felében egy taxira lettünk figyelmesek. Életünket kockáztatva rohantunk elé, hogy leintsük. Kapóra jöttünk a sofőrnek, Gianninak, aki épp valakit hozott Giovinazzo-ba, s most megy haza, Bari-ba, így 15 euróért arrébb vitt bennünket 3-4 km-rel a hotelünkbe.

Bari felfedezése

Új nap, új élmények – hisszük mi -, hiszen végre átvehetjük az autót a reptéren. Ellenben, ez dombornyomott kártya hiányában lehetetlen küldetés. Mert bár minden rendben van, nem tudják a kauciónak számító 200 eurót(!) lefoglalózni, készpénzt pedig nem fogadnak el. Néhány telefon Magyarországra és sűrű elnézések a cégtől, akik nem tájékoztattak megfelelően, végül az autókölcsönző cég alkalmazottja találja meg a legideálisabb megoldást.

-          Az lenne a legjobb, ha neten foglalnának autót maguknak, akkor még olcsóbb is lesz, s ami igazán lényeges, a foglaló személy nevére fog a foglalás történni.

Ezen a ponton úgy döntöttem, jobb lesz, ha mindent a Sorsra bízok, s még véletlenül sem teszem fel a kérdést, hogy esetleg más nevére is tudnék-e autót foglalni a saját adataimmal. Egy dolog maradhatott így az adott napra, Bari felfedezése. Taxival indulunk a város központja felé, amiből ordít a Modern Talking…mi pedig úgy döntöttünk az első megdöbbenés után, vele ordítunk, a sofőr legnagyobb örömére. 

Aki azt hiszi, ezen a ponton túl már nem érheti zenei meglepetés a ’80-as évekből, itt szólok, de. Még pedig annyira, hogy itt mindenki ezt a zenét szereti, ezt hallgatja, s a bulikban is ezek a számok szólnak. Időutazás ez minden téren.

A város közel 4000 éves, s ebből kifolyólag számtalan művészeti értéket rejt magában az eltelt évezredekből. De mégis a leismertebb és legimpozánsabb az Il Castello Normanno-Svevo, vagyis a norman-sváb vár, melynek története az ókorra nyúlik vissza, kb. 1132-re, s még ma is őrzi számtalan eredeti pillérét. II. Norman Roger építtette, majd 1156-ban elpusztult, s 1233-ra építették újjá Frigyes császárnak köszönhetően. Idővel a kastély volt börtön és laktanya is, ma pedig turistalátványosság, ahova a déli oldalról lehet belépni. A többi oldalon az ősi árok fut végig, ami védelmet biztosított a falaknak az elmúlt évszázadokban. Az udvaron pedig a 16. századi sváb falak fogadják a látogatót.

Várrészlet

Délután egy óra van, közeledik a szieszta ideje, így gyorsan betérünk egy kedves barátom által ajánlott étterembe, az Il Pescatore-ba - Piazza Federico II di Svevia, 6/7. -, hogy újabb halas csodának adjuk át magunkat. 

Az Il Pescatore étlapjáról

Ami után már nem marad más hátra, mint egy kiadós méretű fagyi a belvárosban. Ahogy sétálgatunk a régi városrészben, idős nénikbe botlunk, akik a városra jellemző tésztát, az orecchiettét készítik a kapualjban. Ha megfelelő nénit találunk, akár beszélgetésbe is elegyedhetünk, sőt, még akár enni meghívják az embert. 

Orecchiette 

Valahol Bari óvárosában

Este meglátogattuk a városszerte híres U Russ-t, aki az Il Pescatore mellett található parkolóban egy kis kocsiból árulja mindenfajta földi jóját, lóból és nyúlból elkészítve. U Russ története valahogy úgy néz ki, hogy ez a fiú az ikertestvérével egy szép napon kitalálta a kis kocsit és a sütögetni való húsokat. Aztán teltek szépen a napok, hetek, míg nem, felfedezte a tévé. S U Russ nagyon híres lett. Ám a fiúk nem ijedtek meg. Telepakolták a parkoló egy részét műanyagszékekkel, fittyet hányva a szabályokra, s azóta is vígan oda jár mindenki aki teheti, mert van miért. Van itt belsőség, steak, csak legyünk felvértezve kellő elszántsággal, hogy szembeszálljunk a helyi erőkkel, akik hangos ordibálással rendelnek Lellonál. Aki amint kinyújt egy ételt a pult mögül, azonnal vad csatába kezd érte mindenki…gondolván, hogy az pont az övé lesz. Ha valahol, hát itt valóban nem ér semmit semmilyen nyelvtudás, csakis a dialektus. De a kemény csata után zseniális végeredményre lehet számítani. 

Lello....

...és az ő választéka

Így valahogy

Lelloék "tanyája"

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr177960874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.