Az augusztusi időszak - legalábbis számomra - a fügeérés köré összpontosul, hiszen a ribizli után vitathatatlanul a kedvenc gyümölcsöm. Ezerféle felhasználási móddal, különleges íz - és színvilággal rendelkezik, egyszóval pont elég változatos ahhoz, hogy ne tudjak szó nélkül elmenni mellette. Mint ahogy a történelmi időkben sok nemzet nagyjai sem tudtak. A füge ugyanis már a bibliai időkben fontos szerepet töltött be. Szimbóluma volt a boldogságnak, békének, egészségnek és örök életnek, hiszen Ádám és Éva is fügefalevél-öltözékben élte mindennapjait a Paradicsomban. 
Ebből adódhatott a termékenység jelképezése is, melyet leginkább a görögök használtak. Dionüszosz ünnepén a mai napig megtalálható a füge mellett a fügebor is. Legfőbb eposzukban, az Odüsszeiaban is ezt a gyümölcsöt ajándékozta Odüsszeusznak az apja. 
Az ókori görögök már akkoriban rengeteg fajtáját ismerték a fügének, tudósok szerint közel 200-at, s minden fajtának külön személyneve volt, mint a családtagoknak. 
A történelem folyamán a termesztése és a köré alakult kultuszrendszer szorosan összefűzte a megjelenését a szőlővel és az olajbogyóval, legalábbis erről árulkodnak a fennmaradó írások az i.e. 2700-as évek Egyiptomából. 
A történelmi kis kitérőt zárjuk az ókori Rómaiakkal, akik szintén felfedezték maguknak a fügét, gyümölcsétől a leveléig. Ugyanis, ez utóbbit szalvétaként használva, étkezés alatt a rabszolgák ezzel törölték meg gazdáik száját. Ám, az írások szerint, fügefalevél alatt szoptatta Romulust és Remust – Róma alapítót – az a farkas, amelyik a történet szerint felnevelte őket. 

S hogy hányfajta változatával találkozhattak elődeink, egyszersmind, hány fajtát élvezhetünk mi is manapság? A skála elég széles. Kezdjük mindjárt a „Babits” fügével, vagy barna fügével, ami a legkiválóbb fügefajta hazánkban. Babits Mihály szőlészetéből indult a szaporítás 150 évvel ezelőtt. De nem csupán Babits Mihály az egyetlen híres magyar, aki fügét hagyott maga után. A német Mainau fügét Esterházy Miklósnak köszönhetjük, aki Mainau szigetének volt a tulajdonosa, ami a Bodeni-tó közepén helyezkedett el. Innen 1827-ben hat fügebokrot hozott Magyarországra, ami a mai napig terem. A Kanári-szigetekről is érkezett hazánkba füge, ami gyökeret tudott verni a magyar talajon. Ezek a bokrok megkapó látványt nyújtanak nagyra nőtt, kúpalakú, bordó színű gyümölcseikkel, melyek akár a 20 dkg-ot is elérhetik. Nem maradhat el a Kanári-szigetek mögött a spanyol füge sem, Mallorca-ról. Ez a fajta kizárólag fának nőve hoz gyümölcsöt, ami csak akkor terem meg és érik be, ha teljesen kizöldül a fa koronája. Zöld színű füge a nevével sokat mondó, tabáni zöld füge is. Az írások szerint a török időkből maradhatott ránk, s a budai Tabánon kívül, Pécsett is lehet ilyen bokrokat találni. A zöld fügénél maradva beszélhetünk még izraeli zöld fügéről, amit leginkább „szobafügének” ismerünk, mert cserépben árulják, hiszen ebben a közegben is képes termésével örömet okozni a fügét még soha nem látott gazdájának. A színskálán tovább haladva, sárga fügével is találkozhatunk hazánkban július közepén. Szintén a sárga színűek családjába, de inkább egy kicsit zöldessárga árnyalatba burkolózik az ujjas levelű óriási füge. A citromsárga görög füge szintén megtalálható hazánkban, s azon kívül, hogy citromsárga színéről és édes ízéről is felismerhetjük, legfőbb ismertető jele, hogy alig van magja. Az ujjas levelű piros füge termései annyira dundik, hogy szinte nincs is száruk, s szintén kiváló karakteres ízük van. Bármerre járjunk fügeszezon idején Magyarországon, leginkább a lila fügébe botlunk bele. Ez nem csoda, hiszen kiváló fagytűrő mivoltának köszönhetően, közkedvelt hazánkban, betakarás nélkül is átvészeli a teleket.

Receptek:

Mandulás fügetorta