Ferragosto: a hét, amikor szabadságra megy Olaszország
2016. augusztus 17. írta: StileDiVita

Ferragosto: a hét, amikor szabadságra megy Olaszország

Világszerte köztudott, Olaszországba augusztusban nyaralni menni több mint kockázatos. Az első szó, amit már az első pillanatban meg lehet ilyenkor tanulni, az a „chiuso”, vagyis „zárva”. S ez főleg igaz augusztus 15-től a Ferragosto idején, ami igen, valahol összefügg az olaszok vallásosságával és így Nagyboldogasszony ünnepével is.

ferragosto-4.jpg

De honnan is indult mindez? Augustus császár idejéből, aki bevezette „Augustus pihenője”-t, azaz „feriae Augusti”-t, ami önmaga dicsőítésén túl a betakarítási munkák utáni pihenőidőszakot is jelentette. S ha már önmaga megdicsőülése számított célnak, persze, hogy politikai fogásnak sem volt utolsó, hiszen a nép ujjongott, mert ha valami, az mindig is elmondható volt az olaszokra, hogy vakon hittek abban, hogy a népnek „kenyeret és cirkuszt” kell adni, s akkor minden rendben van. S rendben volt mindig is, hiszen a nép miután jól kiverejtékezte magát a földeken, vígan ment ünnepelni bárhova.

Nem hagyhatta ezt azért az egyház sem annyiban, hiszen a hívők hűségére mindig, minden mennyiségben szüksége volt, ezért gyorsan rátette a kezét augusztus 15-re, Mária mennybemenetelének napjára. Így aztán a VII. századtól a buli a tetőfokára hágott. Hithű és hitetlen egyaránt megtalálta a számításait ebben az ünnepi időszakban.

Majd jött a második világháború, amikor az akkori vezetőség szintén meglátta a lehetőséget az emberek figyelmének még fokozottabb felkeltésében, ezért erre az időszakra a rezsim olcsó kirándulásokat indított, s utazási eszközként a vonatot jelölte ki – i treni di ferragosto, a ferragostoi vonat -. Innentől a középszint alatti népcsoportok is eljuthattak a tengerhez, hegyekbe, akárhova az országhatáron belül.

Túl sok minden máig nem változott. Ezen a héten egész egyszerűen leáll Olaszország, s a féktelen hedonizmus veszi kezdetét északtól délig. Mindenki szabadságra megy, elárasztják az autóutakat éppúgy, ahogy a tengerpartokat. De persze van a szűk keresztmetszett, az otthon maradottak, akik azért nem unatkoznak. A kertbe felállítják a grillt, s olyan családi-baráti dzsemburiba kezdenek, aminek se eleje, se vége. Ha turistaként képesek vagyunk eltekinteni attól a ténytől, hogy nagyságrendileg mindent zárva találunk, akkor ilyenkor érdemes ellátogatni Olaszországba, hiszen ekkor mutatja meg az egyik legigazibb arcát. Minden apró kis faluban vagy nagyvárosban minimum egy kirakodóvásár vagy táncos mulatság jut egy napra, leginkább az adott település főterén, ahol ott van mindenki, akár számít, akár nem. Egy asztalhoz ül őslakos és nyaraló, nincs különbség ember és ember között. Bármerre járjunk tehát az országban, biztosan találunk valamilyen programot. Hiszen több múzeum rendkívüli nyitva tartással vár ilyenkor, Sestiere-ben – Torino mellett – koncertáradat, Cremonában biciklis felvonulás, a Garda-tónál pedig borfesztivál vár mindenkit. S ki ne emlékezne a Tehetséges Mr. Ripley című filmből a Messina-i Mária-körmenetre az 54-55. percben, aminek a végén a csalódott olasz, szerelmes lány, Silvia, holtan kerül elő a habok közül? Hát, a Mária-körmenet is ebben az időszakban nézhető meg, Nagyboldogasszony napján!

53e38e9880488c6910a51b25.jpg                                                       Nagyboldogasszony ünnepe Messina-ban

Egy valamire azonban mindenképp számítani kell. Mégpedig az olasz leleményre. Akik rájöttek, hogyha megmutatják a turistának a valódi arcukat, akkor abból azért legyen valamennyi hasznuk is. Így tehát az olcsó kirándulások lehetősége már a múlté, csillagászati áron lehet ezen a héten szállást foglalni szerte a nagy csizmában. De ami leginkább feltörekvőben van ilyenkor az Campania és a Szicília, ahova az elmúlt pár évben évente 5-20%-kal több helyi lakos is érkezik a turisták mellé.

De ez senkinek ne vegye el a kedvét, kapjon fel egy pohár hűs Aperol Spritz-et valamelyik fest-en, dőljön hátra, s élvezze az olaszok mindent felülmúló partiképességét.  

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr6210422786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása