Ezer színnel, édes, sós, fűszeres, és idén először ázsiai ízvilággal érkezik a 7. Macaron Nap március 20-án
2018. március 16. írta: StileDiVita

Ezer színnel, édes, sós, fűszeres, és idén először ázsiai ízvilággal érkezik a 7. Macaron Nap március 20-án

2012-ben startolt hazánkban a macaron őrület, ami azóta is töretlenül dübörög. Ami közel sem akkora csoda, hiszen ki ne szeretné meg pillanatok alatt ezeket a színes, helyesen lapos, roppanós kis falatokat, amelyek már nem csak édes, de sós, fűszeres, csípős, és még ki tudja milyen változatokban kaphatók a város számtalan pontján. 

macaron.jpg

S ha őszintén a szívünkre tesszük a kezünket - főleg azok a társaim, akik már valaha nekifutottak az elkészítésének -, ez a falatnyi kis édes boldogság az, amit minden esetben jobb megvenni valahol, mint elkészíteni. 

Többek között emiatt is kiváló program a Macaron Nap minden évben, ahol a legjobbakhoz lehet hozzájutni egy helyen, 2018-ban a Kazinczy utcai Tesla-ban. 

Idén is az ország legmagasabb színvonalú cukrászdái, valamint kis műhelyei, esetleg olyan vidéki, kiváló cukrászdái hozzák el macaronjaikat március 20-án, akiket még nem, vagy csak alig ismerünk. A kiállítók között lesznek újak is, de a két évvel ezelőtti macaron verseny győztese, a szombathelyi Mészáros Cukrászda és a Pausa Pannonhalmi Apátság cukrászdája is jön ismét megmutatni újdonságait. Rendkívül érdekes színfoltja az eseménynek, hogy Budapest egyik legjobb étterme a FÁMA Budapest is érkezik macaronjaival, természetesen az ázsiai ízvilágot nem feledve, standjuknál vehetünk majd yuzus, sancho borsos, kalamansi, mathca tea, szezámos, feketeszezámos, málnás, miso macaronokat.

A hagyományokhoz hűen, a rendezvény színes programokat kínál most is, többek között megrendezésre kerül a már szokásosnak számító Macaron Verseny, a szakmai zsűri pedig idén is kiválasztja az év macaronját két kategóriában. Az egyik a szabadon választott íz lesz, amely mindig az adott cukrászda saját maga által legjobbnak tartott macaronját jelenti, a másik pedig egy karakteres FŰSZER íz, ez lehet rozmaring, levendula, fahéj, kardamom, tonkabab… Továbbá, a 2018-as Macaron Napon minden kiállító jöhet plusz egy termékkel, amelyet fontosnak és érdemesnek lát felfűzni a macaron életérzéshez. 

A zsűri az ország legjobb gasztronómiai szakembereiből áll: Harmath Csaba, gasztronóiai szakértő, Stephane Gerphagnon, cukrász, a Culinary Institute of Europe tanára,  Jeremy Cayron, executive chef, Grand Café Budapest, Korponai Péter, cukrász, á Table.

A 2018-as Macaron Napon minden kiállító jöhet plusz egy termékkel, amelyet fontosnak és érdemesnek lát felfűzni a macaron életérzéshez. 

Nem kérdés tehát, ez a pár óra csak a boldogságról és a macaronról fog szólni!

Hol?: Tesla Budapest

Mikor?: 2018. március 20. kedd, 15:00-19:00

Belépőjegy?: elővételben 1.900 Ft, ami itt érhető el

Bővebb információk?: az eseményoldalon 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr2913743616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása