Borban párolt sült gesztenye
2012. október 28. írta: StileDiVita

Borban párolt sült gesztenye

Az ősz nem tartozik a kedvenc évszakaim közé, de egy dolog mindenképp széppé teszi számomra, ez pedig a gesztenye. 
Nem mondhatom, hogy a legkalóriaszegényebb növény, de kétségtelenül nagyon-nagyon finom. S elkészítési módja is nagyon könnyű, bár is kerüljön végül az asztalra.
Olaszországban ilyenkor fesztivál fesztivált ér, ahol a gesztenye a főszereplő. Ha nem is tudunk mi magunk ott lenni, mindenképp használjuk a konyhánkban, hiszen magába rejti az ősz minden illatát, Toszkána minden ködös reggelének semmivel sem összetéveszthető ízvilágát.
BORBAN PÁROLT SÜLT GESZTENYE - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM
Hozzávalók
sült gesztenye - hiszen már tavaly megosztottam, hogy lehet elkészíteni ezt a finom kis nassolni valót -tetszőleges mennyiségben 
- minőségi száraz vörösbor, annyi, amennyi elfedi a sült gesztenyéket
Elkészítés
Miután megsütöttük a gesztenyét, pucoljuk meg, a héjára nem lesz szükség. Majd tegyük egy lábasba úgy, hogy lehetőleg ne nagyon fedjék egymást. Öntsük fel annyi borral, amennyi pont ellepi, félig fedjük le a lábast, s közepes lángon kb. 15 percig pároljuk benne a gesztenyéket. Ennyi idő alatt a gesztenye még megőrzi saját ízét, de már átveszi a bor zamatát is.
Ha nem akarjuk a művelet után kiönteni a bort, akkor főzzük tovább a gesztenyék nélkül nagy lángon egészen addig, amíg be nem sűrűsödik, s ezt a sűrű öntetet tegyük a gesztenye köré, s a falatokat mártogassuk bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringescsokolade.blog.hu/api/trackback/id/tr307961100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása