Mindenki hisz valamiben, bármennyire is azt gondoljuk, hogy nem. Valami hajt bennünket előre egy úton. Szerencsés esetben felismerjük még időben. Van, aki már gyerekkorában tudja mi az, ami esetleg az életútja, vagy hobbija lehet. Aztán persze lehet szigorú szabályokat alkotni, hogy a hobbi az csak hobbi marad, de lehet törekedni benne célokra. S ha nagyon akarjuk, ha nagyon-nagyon, ha minden nap arra gondolunk mit is akarunk kihozni a hobbinkból, mivé akarjuk növeszteni, akkor sikerülni fog.

Több mint 1 hónapos kemény munka után, 1 évvel ezelőtt napvilágot látott a Rozmaring&Csokoládé. Miután megküzdöttem a blogspot rejtélyes világával, ki kellett találnom a nevet. Olyat, ami még nincs, s egyben jelzi az érdeklődőnek, hova is érkezett.

S ekkor jöttek a kedvencek a konyhából. A rozmaring, mert semmihez sem hasonlítható. Egyedi az illata, a külseje, az íze, egy tökéletes egyéniség. S a csokoládé. Selymes, bársonyos, titokzatos, mint egy nő, és közben dinamikus, magával ragadó, lefegyverző, mint az igazi nő.

Az olasz konyha gondolatához nem fért kétség. Ez az, amihez értek, amit ismerek, s ami legjobban kifejez engem. A nyár, a szabadság, a nevetés minden íze, színe, illata, hangulata. Az ősz ezernyi színének pompája, a hideg téli estékben megbújó titokzatos illatok, s a tavasz, az újra kezdés lehetőségének bája.

Elkezdődött tehát a Rozmaring&Csokoládé, vagyis az én utam a gasztronómia ezernyi színű, illatú és ízű világában. Hiszen úton lenni a legjobb dolog a világon.

Eltelt az első év. Rengeteg tapasztalattal, örömmel és még ennél is több kedves ismerőssel körülvéve, ma itt állok előttetek én, Rozmaring&Csokoládé, s csak egy dolgot, egy szót tudok mondani: Köszönöm!